Azt hiszem méltó befejezése lesz ennek a blognak, ha elárulom Nektek, hol is lehet mától hivatalosan is figyelemmel kísérni Boston történetét. A kis szőrös, most már nekem is Boston lesz, elhagyom a Mazsola nevet, pedig nagyon rá illett. Itt olvashatjátok Gazdijával eltöltött napjait, érdekességeket találhattok a Kisasszonyról.
Mi, Nórival folyamatos kontaktban vagyunk és azt kell írjam Nektek, hogy minden nagyon szépen alakul. Beilleszkedett a lakásba, azért még figyeli az autókat, hogy ki hol áll meg, mégis csak 6 hónapot töltött el nálunk :) Szépen sétál, szépen ismerkedik a környezetével. Sőt már egy Hölgy is megdicsérte, hogy milyen szépen sétál (dagadt a mellem... :P ), szépen összeszagolnak a kutyákkal. Nóriban a bizonytalanság legkisebb csíráját is kiirtottam a kutyákat illetően. Hisz Boston mintakutya ilyen szempontból. (Annyi, hogy más kutyák szájából nem kellene kikapkodni a lasztit! Ezt most még nem csinálja :) )
Letiltás, Nórinak ez is megy, és Boston ért a szóból, megértette mik a tabuhelyek- fürdő, ágy-. És a kunyizást sem műveli, bár ezt nálunk sem tette soha. Komolyan Nóri úgy alakítja a lapokat, mintha mindig is lakáskutyákkal rendelkezett volna. :)
Sok séta, sok játék jellemzi napjaikat, amiben Boston tutira megnevetteti Nórit, boldogság van a köbön! :) :) :)
Akkor most következzenek az elérhetőségek, amin keresztül figyelemmel kísérhetitek Mentvényem életének alakulását! :)
Facebook oldali elárhetőség: https://www.facebook.com/BostonBlog?fref=ts
Boldog Nóris életet Drágaság!!


