2013. február 16., szombat

Sétakirálynő! 2013.02.16.

Azt kell, hogy mondjam Mazsola egy álomleányzó a séták alatt. Pedig megígértem magamnak, hogy kritikus leszek és mindent leírok vele kapcsolatban, mert szeretném az igazságot bemutatni a leendő Gazdinak. 
Elengedhető, behívható, jól van olykor a szimatolás előbbre való, de csak jól kell időzíteni a hívást. Pórázzal már nincs baja, de séta közben még olykor 101 kiskutyásat játszik velem, (azaz össze akarja kötözni a lábamat :)).
Ma délután kint voltunk a Büdös-tón, azaz a Vadkerti-tónál, szebben kifejezve. Lányka először látott életében tavat, vagy rossz élmények kötődnek hozzá, mert ahogy Jamie belegázolt Mazsola azzal az iramban egyből jött oda hozzám, mert megijedt a csobbanástól :) Jót mosolyogtam ezen :) 
Amikor Jamie csobbant...
Mazsola menekülőre fogta 
De győzött a kíváncsiság :)
Ismerkedés a vízzel
Én meg örültem, hogy két értelmes képet tudtam készíteni :)
Másik értelmes kép
Szereti mutogatni magát, ami annyit jelent, hogy ha ő is pórázon van és pórázon vagy épp kerítés mögött van a másik kutya, akkor igen-igen kihúzza magát! :) Persze nagyon jól gátolható, azaz a "a-a" hatásos nála, és azon nyomban befejeződik a "kihúzommagamdevagyányvagyok" Mazsola én :)

Amikor észlelte a közeledő pórázos kant
Amikor már figyelte 
Szaglógépezet veszett el benne, az orra általában lent van a földön és keres valamit, azt még nem sikerült kipróbálnom, hogy kajáról mennyire letiltható, de gondolom utcai mivoltja miatt erre külön oda kell figyelni. 
Elég sűrűn láthatjuk ezt 
és ezt és még ehhez hasonlókat :)
Bármivel jutalmazható, de kedvence a virsli, korábban csak a séta alatt ette meg a száraz tápot, hála ez már a múlté :) Ma épp a sonka meghagyott fehér részével jutalmaztam őket, most mit mondjak azt hiszem ezt is szereti :P 
Száguldás...
Porshe szerelem...
Kakiszedős zacsi téma: korábban minden zacskócsörgésre ugrott a Kisasszony, de nem is vártam tőle mást, Jamie is kiugrasztható bármilyen fekvő pózból, mélyálomból, ha zacsit csörgetek a konyhában :) A probléma a kis Mazsolkánál az volt, hogy még a nagydolog felszedős zacskóra is ugrott, ilyenkor mindig attól féltem, hogy vagy beletopog a kakiba, vagy a fóliát szakítja el a kezemnél. Ma már csak megnézte hol állok és ment a dolgára. 
Talán az első kép róla, ami jól mutatja,
hogy Évi milyen jó munkát végzett a kozmetikázás során :)
Egy kis mozgásos, ha már show kutyám van, ezt nem hagyhatom ki :P
Ugye vár rám valaki? 

2013. február 15., péntek

Kocsifóbia pipa (?!) 2013.02.14.

Fúú, de izé vagy!!!
Lehet írtam már, lehet csak már sokatoknak meséltem, hogy Mazsolának némi nemű kocsifóbiája van. Nem tudom, hogy ez mire vezethető vissza, talán kidobhatták, talán elütötték, vagy a szimpla ösztönös félelem a nagyobb dolgoktól. Klikkert még nem ismeri, sajnos még nem volt rá időm bekondicionálni, de majd igyekszem ezt pótolni, viszont ami mindenképp megmosolyogtató, hogy ha a klikkert nem is ismeri, de a virslit azt igen :) 

Nem ez lesz róla a Gazdihoz kerülő sztárfotó.
Látszik mennyire nem érzi jól magát. :(
Reggel volt egy kis időm, és türelmem, hogy eljátszadozzak vele, jelen pillanatban máshol utazik, mint Jamie, azaz Pöttyös a csomagtartóban, Mazsola meg mellettem az anyósülés lábánál utazik.  Tudom nem épp a legbiztonságosabb eljárás, de most higgyétek el nekem ez a legcélszerűbb. Szóval reggel a csepergő esőben az utcán álló kocsinál próbálgattuk szárnyainkat. Erre azért volt mielőbb szükség, mert a Kisasszony annyira nem szereti, ha felveszem, majd készítetek Róla olyankor képet, hát olyan képet fest, meg a hátsó lábai, mintha görcsbe állnának, úgy merednek az ég felé... :) Elhiszem nem bízik még úgy az emberben, hogy ezt szeresse, meg bennem sem, aki csak akkor emelgeti fel, amikor abba a négykerekű, pöfékelő fehérbe teszem, vagy amikor a garázsba tessékelem. Mindkettőt mérhetetlen módon utálja a mai napig, mert ma már hajlandóságot mutatott a változásra legalább az egyik terén :)
Nyekergésre fél fül-fej már figyel!! :)
Jamiet behoppoltattam a csomagtartóba, én meg leültem anyóst játszani, kezemben rakat virslivel. Ahogy a nemlétező nagykönyvben meg van írva, én is úgy cselekedtem... Először csak a kocsi mellett kapott jutit, aztán a küszöb előtt volt a kajcsi. Ezeket mind szépen elvette, de benne van a feszültség, mert végig csóvál, mondjuk azt sem játékból, amikor elveszi a falatot, akkor farok megáll... :O Na de térjünk vissza a tettek mezejére, szóval Mazsola szépen elveszegetett 3-4 falatot a küszöbről, aztán bentebb raktam egy kicsit a kezem, halljátok ennek a kiskutyának milyen hosszú nyaka van!! :O :) Majd vissza a küszöbre, így játszadoztam vele egy darabig, aztán kb az ülés felénél volt a kajcsi, az sok volt neki, megkerülte saját magát, leült egy kicsit távolabb... de láttam a lángot a szemében a falatért, "gyere Mazsola" szóltam, és jött... nagy elhatározás és feltette a küszöbre a két mellső lábát, két virslit is kapott ezért a viselkedésért. :) Aztán ismét mellső lábemelés a küszöbön, majd elvárás csökkentés részemről, küszöbnél a kaja, aztán kísérlet, küszöbtől kicsit bentebb a kajcsi én meg befelé húztam előtte, mint a csalit... és bejött!! Az eljárás, hogy húzom a csalit előtte, is neki, és nekem is, ahogy a kutya beemelte magát az autóba!!!!!!!!! :) :) nagy juti, simi, aztán kiengedtem... majd újra kísérletezés, sokkal hamarabb bejött a "helyére". Simi, és ajtóbecsukás... elmentünk így hármacskán sétálni egyet a félpusztába, szőlők közé. Visszafelé még gyorsabban megvolt a folyamat :) Ésss, mikor vittem haza a melóhelyről délben, akkor elég volt egyetlen!!!!! virsli!! :) Na ezek az élet apró örömei!!

Eredmény: Mazsola magától ment be a kocsiba 3szor is :)
Eszközök: Anyósüléses én, 3 virsli feldarabolva, örömködés

További feladatok: ajtócsukástól való félelem feloldása, kért viselkedés -beszállás a kocsiba- felgyorsítása

Itt a vidi a próbálkozásról: 



2013. február 12., kedd

Kozmetika, azaz Hercegnővé válás 2013.02.08.


Oké, megkérdeztem Bartsch Évit, hogy el tudná-e vállalni Mazsolát megszépítésre. Küldtem neki pár képet, hogy lássa mivel, milyen állapottal állunk szemben. Látva a képeket, amiket facebookra is feltettem, igent mondott. A nagy napként, február 8-át beszélünk meg. 
Délután már eljöttem a munkahelyről, mert Jamienek épp aznap volt a szülinapja, elmentem venni a Kislánynak egy Kiltix nyakörvet, aztán már repesztettünk is Szeged felé. 16:30-kor pontban ott voltunk. Gyors körbeszaglászódás a parkban és már fent volt Miss Kócmók az asztalon...
Így nézett ki :)
Nagyon büszke voltam rá, mert nem akart leszállni az asztalról, biztosan tudta mire készülődünk Évivel. :)
Elsőként a tappancs szépült...
Állapotfelmérés 
Azért látszik különbség a letisztázott és a kócmókos Mazsola szőrzet között :O
Mosoly vagy idegesség?! 

Akkor most egy kicsit mesélek, Mazsola tünemény volt, mivel már vittem kozmetikázásra kutyát, meg láttam már egy pár kutyát kiállításokon az asztalokon állni, így ezt bizton állíthatom. Hát Mazsolkában egy show kutya veszett el, csak tűrte, tűrte Évi szőrbontását. Volt ott bontókefe, trimmelő fejszerkezetek, furminátor, és még ööö sok minden... :) Nem volt gond egyik testrészének bontásával sem, igaz annyira nem szeretett állni az asztalon, de az én simizésem elől, és Évi hozzáértő kezei azt eredményezték, hogy Mazsolka szépen felengedett. 

Háttérben Évi, előtérben a szépülő Mazsolka :)
uhhhhhh, fürdés...tényleg?? 
Na jó, legalább a fejem nem kapott belőle...
tévedtem... :/
A fürdés valóban nem volt a kedvence, kidülledt szemei azt hittem jól mutatják mindezt. :) De sebaj, nem mindenben lehet álomkutya, nem igaz?! Ugyanígy volt a hajszárítóval kapcsolatban is, miután befogtam füleit már jó volt, és nem tekergett annyira.
Kézi szárítás

Gépi szárítás, jaj neee...
Fejszerkezet nyírás
A kész munka, örömködő kozmetikus, és fáradt, de higgadtan örömködő Mazsola
Köszönöm Bartsch Évinek!!! Akinek tetszett a munkája, az keresse fel Kutyamesék Kutyakozmetika oldalát, és egyeztessen időpontot, én megtenném, és meg is fogom tenni még. Nem Mazsola volt az első a kezei között "kutyáim" közül, keressétek honlapján a Pöttyöst :)  

Labda, laszti, mindegy Mazsola ma megfogta! 2013.02.08.


Ma vált üldözőből igazi laszti ragadozó, ő Mazsola. Kellett hozzá némi kellék, egy csipogó labda, egy eldobó ember, ez lennék én, és egy ösztönöket előhozó, viselkedést bemutató Jamie. Mazsola eleinte még a mozdulattól is félt, amikor a labdát vagy bármit eldobtam. Értsétek: gyors lendülő karmozdulat, ilyenkor mindig oldalra félrehúzódott, aztán eredt Jamie nyomába, akit kb félúton visszafelé be is ért. 
Félutas találkozás.... :)
A játék élvezete...
Ilyenkor jött, hogy bele-belecsimpaszkodott a Pöttyös szőrébe, vagy megugatta, majd együtt jöttek be hozzám, ő simit remélve Jamie meg azt, hogy újra röpülhessen a labdáért.
Belecsimpi mozzanata...
Büszke vagyok rád Pöttyös
De pénteken megváltozott minden, Mazsola versenyzett Jamievel, együtt indultak a csipogó labdáért, persze sok esélye nem volt a rakétákat begyújtó Pöttyössel szemben. A tanítómester kíméletlenül bezsákmányolta a labdákat, nem volt elnéző. Így pörgette fel egyre jobban a kócost, no meg ehhez én is hozzájárultam egy kis zsákmányos játékkal mielőtt eldobtam volna.
  
Együtt futás 1.
Együtt futás 2.
:)
Aztán jött egy kis pihi, amikor azt néztem vajon le szeretne-e lépni, esze ágában sem volt. Végig ott kajtatott velünk a placcon. Többek között ilyen fejeket vágva: 


És mikor Jamiet kicseleztem jött az esély a kócmóknak, ELKAPTA a labdát. Annyira mosolyra fakasztó volt, ahogy próbálkozik megérteni mit is kell tenni vele. Nem is tudom mihez tudnám hasonlítani. Beszéljenek ismét a képek:
Zsákmány!! :)
Ízlelgetés
Hempergés a zsákmányon
2. elkapás :)
Amikor bent vagyunk a lakásban így figyel rám... ő az egy percen belüli helyzetváltoztatás világbajnoka amúgy... :)


Érdeklődő tekintet, na nem kell félteni Mazsolkát, ő inkább bent, mint kint... :)















2013. február 7., csütörtök

Szabadság, szeretem! 2013.02.06.


Szereti, melyik kutya ne szeretné, azt ha kattan a karabiner és mehet a kutya. Így volt ezzel Mazsika is. Olyan helyre vittem őket, amit ismerek, mint a tenyeremet. Művelt területek, szőlők, búza,- kukoricatáblának használt földek váltakoznak egymás után. A házak tisztes távolságban, rendesen elzárt kerttel rendelkező udvarokkal. Így nem sok kutya mászkál errefelé, vad sem igazán gyakori max fácán, egy két betévedt nyúl. Járműt sem látni erre, mivel nincs mit csinálni a földeken. Semmi zavaró inger...
Mazsola is hallhatta a karabiner kattanását, körbenézett, rám nézett, majd megrázta magát... és nekiindult a sok jó szagot rejtő sétának... Keveset mentünk, de annál boldogabb voltam. Igen, mert kis mentvényem nem gondolkozott azon, hogy lelépjen mellőlem... Inkább általában megfelezve a távolságot Jamie és köztem és úgy sétált, mondjuk ehhez Pöttyös is hozzájárulhatott, mert egyszer baing! nekiment az elől haladó Kócmóknak. Szóval Mazsola többnyire behívható, azért szaglászni szeret. Mondom ezt úgy, hogy klikkert nem látott, a nevére sem tudtam még igazán rákondicionálni, így ez nem az én érdemem. Ez mind a Tied kis utcai szőrgombóc... :) 
Persze szándékomban áll, ha lesz egy kis időm megismertetni 100%-osan Mazsolát a nevével, klikkerrel, de egyenlőre örültem, hogy örül magának...
Itt van egy helyes videó (teletűzdelve az én bénaságaimmal), ahol Mazsola álomkutyaként viselkedik, bár ez közel sem mutatja a valóságot :)

Nem megy el tőlem messzire, és tudja jól, hogy Jamie mögött kell lennie. Kíváncsi vagyok, hogy ez a későbbiekben miként fog alakulni. Mindenesetre én nagyon boldog vagyok!! :) És, hogy ők milyen boldogok, mutassa be ez a pár kép...
- Akkor beszéljük meg a stratégiát, szóval el kell távolodni,
majd ha hív visszamenni?
-Így van...
- Te, és akkor most odamegyünk és kapunk falatot?
- Igen, nézz szépen és megkapod!
- Mondjuk így?
- Jah, így pont jó lesz!
- És mi van akkor, ha csak úgy odamegyek hozzá?
- Akkor hoppon maradsz, megdicsér és elküld futkosni...
- Akkor most már mindent értek, hoppá!!! Hívtak Bennünket!!
- Igen, és úgy tűnik legyőzhetetlennek tűnik a hátrányom :(