Autókázás

Gondok, vagy nem gondok... Én aki sokat autózok, hisz a póráznélküli terep általában kocsival közelíthető meg, valamint Budapest sem lenne jó móka, mint 120 km gyalogos megtétele. 

Annika viszonya az autóhoz semleges, nem fél tőle, és nem is akar mindenáron beugrani. Jaj, Mazsola jut ilyenkor eszembe és az ő csukott csomagtartós ugrása, mikor felkenődött a kocsi oldalára. :( :( :) Szóval én ezt úgy mondanám, hogy örülök, mint a franc, hogy Annika így döntött a kocsival kapocslatban.

Kocsiba beszállás, igyekszem az anyós üléshez beszoktatni, azaz hogy ne kelljen magam segítségével betuszkolni. Menjen csak ő a kis apró lábaival (normális foximéretű lábai vannak, mielőtt elgondolkodna bárki is, csak nekem apró egy Pöttyös mackó után). Jutalom falatokra, hisz nálunk csak akkor van kaja, ha megdolgozik érte a zállat, már 3-4 alkalommal is beszállt. Jó, azért még nem annyira zökkenőmentes a bejutás, de örülünk a fejleményeknek. 

Miután a kocsimat csillogó tisztaságúvá takarították egy hétig csomagtartóban utaztak az ebek. Igen, elviselik egymás közvetlen társaságát, ami számomra még egy jó pont! Mert simán lehetne jaj rámléptél a kanyarban acsarkodás, DE NINCS!! A csomagtartóba be-, és kijutást emelőként használható kezeimmel teszi meg, mennyire sokoldalú vagyok. Itt jön be még egy lényeges pont!!! Szereti ha felveszik!!!! Komolyan ez nekem egy egész oldalnyi felkiáltójelet jelentő mondat, mert annyira lényeges, kicsi kutya, persze nem ölbekutya, DE ilyen esetekben nagyon is fontos. Sőt már annyira tudja mi a vakera, hogy kicsit el is rugaszkodik a mellső lábaival, aminek volt hogy az lett a következménye, hogy hátán gurult egyet, mert én nem voltam elég gyors. :P Baja nem lett, lelkesen lökdösi el magát a talajtól még mindig. 

Szóval Annika remekül alkalmazkodik az autós léthez is! Hallod ezt Gazdi?! :)