2013. február 6., szerda

Az a bizonyos sokatmondó hétfő 2013.01.28.

Húúúú...ehhez a naphoz sok reményt, de egyben félelmet fűztem. Első igazi napunk együtt, én munkába megyek, valahol neki is lennie kell. Orvoshoz is el szerettem volna vinni, igen ám, de blökkencsnek semmi felszerelése nem volt. Gondoltam, hogy nagyon nem szoktatták pórázhoz, nyakörvhöz. Mindenképp könnyű textil cuccokat szerettem volna venni neki. Így megkapta a piros alapon rózsaszín virágos nyakörvét, (amit lassan ki kell tisztítanom, mert olyan koszos már a nyakörv, hogy nem látszanak a vircsik) és az ultravékony és könnyű textilpórázát. Nem szokásom pénzről beszélni, így írni sem, de most más miatt teszem. Ezek együtt 900 Ft-ba kerültek. 
Délután elmentünk Annához, aki tetőtől talpig megvizsgálta Mazsolát. Kiderült, hogy egy 3-4 éves lánykáról beszélünk, aki nagy valószínűséggel már ellett élete folyamán. Légzése, fogazata, fülei rendben, csak eléggé sovány, amit a gubancos szőrével igen jól palástol. Így állunk, illetve már csak álltunk egy hete.
Kapott chipet, vagy ahogy mostanában az emberek használják chips-et, kapott oltásokat, féreghajtót. Mindez 7500 Ft-ba került. Remélem Anna nem haragszik meg, hogy ezeket így nyilvánosban megírom... 
A rendelőben találkoztunk a mindig tettre kész Bobekkel, akit simán, könnyedén leszerelte magáról. Pedig nekem elhihetitek, Bobek nem az a könnyedén lerázható típus, amolyan Jamie kisebb testben :P De Mazsola meggyőzte, és milyen szépen tette ezt. Amúgy az összegyűlt kis csapat tagjai mind el voltak ámulva a kis kócostól :) 
Félelmek: 
  • egyszerűen azt mondhatnám, hogy MINDENTŐL, ami a modern világ vívmánya FÉL
  • de kicsit részletesebben az autótól iszonyatosan fél, menekül ki belőle
  • ajtófóbiája van, az összes ajtót egyként kezeli, azaz mindegyiktől fél
  • szeparációs stressz: ha lelépek a színről, azaz pl a lakáson belül helységet váltok, és nem lát akkor visnyogás; ha kimegyek a kapun, akkor egyből jönne utánam
  • flexipóráztól való félelem, egyszer véletlenül kiejtettem, szegénykém csak futott, futott,  amíg zöldövezetbe nem ért, itt már nem adott ki hangot a fogantyú 
  • emberektől, mindenkihez bizalmatlanul közelít, kúszik, lapul...
Ami viszont megdöbbentő:

  • bizalmatlanságon kívül nincs benne semmilyen félsz az embertől, azaz emelheted, megnézheted a mancsát, akkor sem ad semmi negatív jelet
  • kutyákkal remekül kijön
  • pórázról, olyan területen, ahol tudom, hogy nem zavarhat be semmi, sem jármű, sem zaj, kutya, egyéb vad, el lehet engedni, velem marad
  • iszonyatosan utánozza Jamie-t: küszöbszabály pipa, konyhakerülés pipa
  • tudja mi az a a-a, nem, és remekül reagál rá
  • szobatiszta, semmi kisebb, nagyobb dolog nem volt a garázsban
  • nem tud játszani, de próbálkozik eltanulni ezt is, ismét csak Jamie majmolása az, ami segít ebben. Egyszer úgy felhergelődött, hogy csipkedte a lábam :)
Huh, így hirtelen ezek jutnak eszembe... most hizlalás alatt van, ivartalanítással együtt meglesz minden amivel örökbeadhatóvá nyilvánítom...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése